szerju

Szerencsére minden simán ment. Tesómmal jó korán elindultunk a reptérre, biztos, ami biztos. Ez sajna azt is jelentette, hogy 4-kor már csörgött az órám. Nem volt fincsi. Frankfurtig sikerült ablak mellé ülnöm, bár nem sokáig élvezhettem a kilátást, hamar elnyelte a felhő a várost. Pedig imádom nézni felülről a tájat, különösen az ismert részt, mert az is annyira más. Frankfurttal kapcsolatban megoszlottak az előzetes tanácsok: volt, aki szerint sietni kell, meg labirintus, meg igyekezzek, más szerint egyáltán nem vészes, nem szokták lekésni a gépet az emberek. Saját tapasztalat szerint nem vészes, kijelzőn megnéztem a Montrealba tartó gépet, megadott kapuhoz el, nem is kellett nagyon kacskaringózni. Iszonyú sok ember gyűlt össze már ott az elkerített váróban, el sem tudtam képzelni, hogy fogunk felférni mind egy repülőre. Buszokkal vittek a gigászi géphez, 3x3 ülés volt egy sorban. Itt sajna nem ablak mellé szólt a jegyem, de a gép nem telt meg (nem is értem, hiszen annyi ember felszállt rá), így simán tudtam ülni az ablakhoz. Sőt, egyedül voltam egy hármas részben, de egy fickó átült oda. Nagyon cuki volt, de sajnos csak franciául beszélt, így kicsit magányosan telt az út. Legalább tudtam aludni egy jót, amikor felhős volt az ég és nem lehetett bámuldozni lefelé. Láttam viszont a holdat a felhők fölött, majdnem fél volt. Csak úgy szikrázott a napsütésben! És láttam egy szivárványt is, kábé 10 centis volt az ablakon át : )

Montrealban gyorsan átestem a belépési procedúrán, sőt a városba tartó buszt is hamar megtaláltam – Csaba megnézte nekem előre, hogy mivel kell meddig mennem. A városba tartó expressz busz első megállójánál randiztunk, ami egyben metróállomás is. Jóóó meleg fogadott, vártam már a megérkezést a hotelbe, nem esett túl jól a bakancsban léteznie a lábamnak.

Mivel még kora délután volt, így elmentünk sétálni. Kpg azt javasolta, hogy semmiképpen se feküdjek le délután, ki kell bírni az estét, és akkor nem lesz bajom az átállással. Tettünk egy jó nagy kört a városban, „mindent” megnéztünk. Elsétáltunk egy klassz szökőkutas térhez, majd parkokon át a kikötőhöz. A kikötő egy szuper hely, két hatalmas hajó áll ott, amik már egy jóideje nem úsztak odébb. Kicsit eszi is már őket a rozsda, a délutáni napfényben csudaszép színük volt. A kikötő nem tengeri, hanem folyami, de így is iszonyú nagy hajók járnak arra. Szemtanúi is voltunk az egyik beúszásának, mintha egy épület csusszant volna be a folyóra. Meglátogattunk egy klotyót is, ami bizonyos szempontból irtó érdekes volt. Az automatikus öblítőszerkezet és a wcpapír tartó pontosan úgy nézett ki, mint amilyen elem az ArchiCAD-ben is van : )

Csaba megmutatta a város legklasszabb játékát, a silophone-t. A folyóparton óriási elhagyott gabonasilók sorakoznak, amik most teljesen üresek, pusztulófélben vannak. Az egyik ilyen silóba hangszórót és mikrofont szereltek. A parton van egy kis installáció, amibe szintén mikrofon és hangszóró van szerelve, és ha valamit beleszóltam, akkor az a silóban kimondódott, majd az ott keletkező hangot visszavezették hozzám. Persze minden visszhangzott, érdekes ötlet nagyon. Ezután nem sokkal sor került a séta csúcspontjára. Egy kis épület mellett földön fekvő I gerendák funkcionáltak ülőalkalmatosságként. Le is ültem, majd le is feküdtem az egyikre, és kaptam Csabától egy talpmasszázst. Hmmm... Este sikerült 9-ig kitartani, aztán végre szunya. Hosszú volt a nap.

Sajna a szép idő nem tartott sokáig, szombatra már borongóssá is vált. Ádám (Csaba munkatársa, együtt jöttek ki) nem érezte magát valami jól, ezért nem csatlakozott hozzánk bóklászni. Egy templomot terveztünk megnézni, de csak délben indultunk, mert reggeli után kellett a pihenés. Reggelinél lehet gofrit sütni, és kaja után még megettem egyet mohó módon, amit már nem kellett volna, teljesen kipurcantam tőle. Elég sokat kellett sétálni a templomhoz, ráadásul térkép nélkül mentünk. Csabánál ugyan volt gps, de azon nem volt rendes térkép, az utcák nevei sem voltak rajta, inkább csak a domborzat. Kisebb-nagyobb kitérők és kanyarok után azért csak odataláltunk. Útközben néhányszor megáztunk, de nem kritikusan. Mikor nagyon szakadt, akkor beálltunk egy-egy sűrű fa alá, mókus is játszott velünk egyszer.

A templom nagyon nagy, a legnagyobb Kanadában. Kéthéjú kupolával rendelkezik, ami a harmadik legnagyobb világon. Kicsit furcsa, mert kívülről úgy néz ki, mint egy régi bazilika, ugyanakkor egyáltalán nem régi, amit a belső térben szerencsére nem is akar véka alá rejteni. Tele van mozgólépcsővel és lifttel, mert az egész egy dombtetőre épült, és az alsó részén lehet bemenni. Mikor már mindent megnéztünk, meghallottuk a koncertet, ami miatt belépéskor zárva találtuk az altemplomot. Ki-be járkáltak az emberek, be lehetett ülni. Kis unszolásra Csaba is bejött, és milyen jól tettük! Mozart-ot hallottunk egy kisebb zenekar és egy vegyeskar előadásában. Csodálatos volt a tér és a zene együttese, teljesen meghatódtam tőle. Annyira, de annyira szépen énekeltek. Azon gondolkodtam magamban, hogy a templomok tényleg zenélésre valók, egy jó koncertért szívesen beülnék bármelyikbe.

Hazafelé éppen felugrottunk egy buszra, mielőtt elkezdődött a zuhé. Akkora mázlink volt, hogy a busz elhozott haza, pedig fogalmunk sem volt, hogy melyik busz hova megy, még azt sem tudtuk, mi melyikre szálltunk. Mázli. Hazafelé még bevásároltunk, vettünk mindent egy paprikáskrumplihoz. Meghívtuk Ádámot is, aki csatlakozott, méghozzá nem is akárhogy! Betegségére való tekintettel ugyanis főzött húslevest, szóval kétfogásos vacsit élvezhettünk.

Mára bixizést terveztünk, de sajna csak terv maradt. A bixi a városi bérbringarendszer, sok-sok állomással és biciklivel. Egy napra 5$-ba kerül, de ennek vannak feltételei: fél órára lehet egyszerre elvinni, majd 5 perc letevés után lehet újra. Ma egész nap esik az eső. Elegem van már belőle. Először otthon, aztán itt is... Rohadjon meg!

Ellenben a reggel jól indult: elmentünk futni. Itt van nem messze a város hegye, amire felmentünk. El kell futni valameddig, majd onnan szép szerpentines sétány vezet fel a kilátóteraszhoz. Még a városi részen van egy meredek emelkedő, amin sajna megálltam. Sejtésem sem volt, hogy meddig fog tartani, de ha tudtam volna előre, akkor csakazértis kibírom. Sebaj, majd legközelebb. A szerpentines rész nagyon hosszú volt, meg is kérdeztem Csabát párszor, hogy sok van-e még. A válasz nem esett valami jól, mert folyton azt mondta, hogy még sok.. Viszont pazar kilátásban gyönyörködhettünk a kilátótól. Bár kicsit beárnyékolta a panorámát a felhőzet és az időközben csöpörögni kezdett eső. Ezért (meg a hideg miatt) nem is időztünk még 5 percet sem, pici szusszanás után indultunk lefelé. Mennyivel könnyebben ment! Mire visszaértünk a hotelbe már elég rendesen esett, jól esett a forró zuhany utána. Ez volt életem első hegyre futása! Összesen 1 óra 20 percig tartott, de lesz ez még kevesebb is. Még jó, hogy itt van ez a hegy, majd igyekszem magam rendszeresen rávenni a meghódítására, nehogy elpunnyadjak idekint.

Rohadt eső! Azért kimozdultunk, de csak egy kicsit. Elmentünk felderíteni az aluljárórendszert. Valami egészen elképesztő szövevényét építették ki az aluljáróknak, amik össze vannak egymással kötve. Egy egész földalatti város, tele üzletekkel, kajázókkal, néha megszakítva metrólejáratokkal. Télen biztosan praktikus, mikor nagyon hideg van odakint, bár én azért jobban szeretem a rendes utcákat és a fényt. Azért így megnézve érdekes.

Itt nincsenen olyan furcsa dolgok, mint Angliában, bár azért itt is előfordulnak furcsaságok. Pl. az erkélyajtó. Kicsit ólajtó utánérzetem van miatta. Semmi európai faxnizás, csak egy pánttal felszerelt ajtólap, aminek ráadásul 20 centis parapetje van! Az apartmanunk a 9-en van, kilátással több nagy házra, némi tetőre. A másik oldalról a hegyet lehetne látni, Ádám azon az oldalon lakik. Van egy hálószoba, egy kis nappali-étkező-konyha, fürdő, előtér. Teljesen kényelmesen el lehet férni benne. A fürdőben is minden normális, nincs két külön csap a hideg és meleg víznek (mondjuk itt nem is az angolok gyarmatosítottak), viszont a klotyó nagyon alacsonyan van. Az okára még nem jöttem rá, lehet a gyerekek miatt. Mondjuk ennek ellentmond, hogy a kapcsolók viszont mind normál magasságra szereltek.