Hétfő este elmentünk a srácokkal kicsit sétálni, megnéztük a fullerént. Elmetróztunk a parkszigetre, amin ez az épület is van, a 67-es expó amerikai pavilonjának épült valamikor. Egykor az egész területet, meg a kikötő többi részét is expóépületek borították, amit egy régi légifotón láttam, de ebből mára talán három maradt meg. Nagy szerencse, hogy ez az egyik. Bemenni sajnos nem lehetett, mert már zárva volt, így csak élveztük a kellemes esti napfényt, amit a fiúk jól ki is használtak fotózásra. Játszottunk egy szökőkúttal is, amit egy idősebb pár meglátott, később láttuk, hogy ők is csináltak vicces képeket róla. A folyóparton gyönyörű volt a naplemente, látszott szépen a város és a vakítóan kék víztükör. Legnagyobb örömömre megláttam három szürke gémet is! Elhatároztam, hogy ide még vissza kell mennem.
Kedd reggel ismét elmentünk futni, ugyanoda, fel a hegyre. Szerencsére a múltkori után nem lett hatalmas izomlázam, de azért éreztem a lábamban a fáradtságot. Kibírtam, nem álltam meg azon a fránya meredek emelkedőn sem, bár a vége nagyon szenvedősre sikeredett. Visszafelé éreztem, hogy ebből gigászi izomláz lesz, a nap első felében problémáim adódtak a leüléssel-felállással. Viszont most fentről gyönyörű volt a kilátás, semmi felhő, szép napsütés, még úgy tűnt, hogy semmi sem nyüzsög lent, minden olyan nyugis volt. Persze lehet odalentről ez egész máshogy nézett ki. Sajnos nem sok időt töltöttünk a nézelődéssel, kellett menni haza.
Napközben viszont meglátogattam ismét a Bioshpere-t. A szigetre több módon is el lehet jutni, én a nagy zöld hidat válaszottam, ami nagyon hasonlít a Szabadság hídra. Mondjuk annyiban, hogy a kéttámaszú tartó nyomatékábrája ennek is az alakja és zöld. Tulajdonképpen messziről hasonlít rá csak, kicsit közeledve felé már érzi az ember, hogy itt valami nem stimmel. A híd ugyanis nagy. Nem kicsit nagy, hanem nagyon nagy. A Szabadság híd simán beférne a hóna alá, ha lenne neki olyanja. Elhatároztam, hogy átsétálok rajta, ha már egyszer ott van. A térképem nem ért el odáig, ezért egy metrómegállótól érzésre indultam el. Vicces dolog, mert amilyen nagyon nagy, közelről annyira nem látszott, teljesen bebújt a házak közé. Azért simán rátaláltam a feljáróra és elindultam a gyalogos és bringás úton. Teljesen furcsa érzés volt, mert a szép zöld rész az én haladási irányomhoz képest valami teljesen valószínűtlen szögben állt. Nyilván egy kanyar volt a titok nyitja, de abból a szögből merőben furcsán nézett ki. Itt láttam olyat, amiről már hallottam, de élőben még soha nem láttam: váltakozó haladási irányt. A hídon öt sáv haladt és a középsőt lehetett váltogatni a forgalmi helyzetnek megfelelően, ezt sűrűn elhelyezett lámpákkal szabályozták.
A hídon kicsit lutri volt átsétálni, mert nem tudhtattam, hogy mikor fog leszakadni az ég. Szép napos időben indultam, de mire odaértem, teljesen összeértek a felhők, sőt össze is ráncolták a szemöldöküket. Összefüggő nagy szürke masszát alkottak, kicsit távolabb látszott is, hogy szakad rendesen. A közepe felé járhattam, mikor elkezdett csapkodni szép nagy szemekben, persze a szél is jól feltámadt időközben. Azzal nyugtattam magam, hogy fölösleges aggódni, mert ha elkezd esni, akkor abszolút semmi esélyem, mindenképpen bőrig ázom. Így az esélytelenek teljes nyugalmával sétáltam tovább, és csodák csodájára kibírta, amíg át nem értem. Aztán a szigetre érve rákezdett, de ott be tudtam húzódni fák alá, így nem áztam meg nagyon.
A fullerén rácsozatának belső terében környezetvédelemmel kapcsolatos múzeumot alakítottak ki. Mikor vettem a belépőt, kérdezték, hogy mivel érkeztem, esetleg metróval-e. Meglepődtek, mikor azt mondtam, hogy gyalog, de azért így is jogosulttá váltam a kedvezményes jegyre. Aranyos dolog, hogy a tömegközlekedőket kedvezményben részesítik. A múzeum sajnos nagyon a gyerekekre volt kihegyezve. Tele volt játékkal (amik persze jók), de a témában egy kicsit is érdeklődő felnőtt számára nem igazán tudott újat mondani, hiányzott a felnőtt tartalom a gyerekeknek szóló cuccok mellé. Ennek ellenére nagyon élveztem az egészet, de legfőképpen azt a térélményt, amit az épület nyújtott. Egészen elképesztő hangulata volt ott a létezésnek. Körülvett az a burok, egyszerre éreztem magam kint és bent, mintha egy óriási sátor lett volna fölöttem, szép szabályosra kifeszítve. Valamikor burkolata is volt a rácsnak, de azzal lett valami, talán leégett. Nekem nem is hiányzik, mert így sokkal légiesebb az egész.
Két nagyon klassz dolog azért történt, az egyik egy 10 perces kis előadás a vízzel kapcsolatban, amit egy csajszi tartott. Egy kancsó vízzel és poharakkal szemléltette a vízkészlet megoszlását, rávilágítva, hogy mennyire kis százalék az, ami ivóvízként könnyen elérhető. A másik pedig a Solar House megnézése. Ezt helyi egyetemisták csinálták egy versenyre, ahol a feladat energiaügyileg önellátó ház építése volt, ami megfelel az átlagos komfortszintnek. Nagyon pofás kis darab lett, a teteje tele van PV panellel, illetve van két solar collector, ami a fűtést és a melegvízellátást biztosítja. Természetesen van beépítve akkumulátor is, hogy tárolni lehessen az éppen fel nem használt energiát. 10 napig laktak is benne a működést bizonyítandó, valamikor októberben. Zöldtető és zöld fal is van a házban, bár a zöld fal öntözésével kapcsolatban még lehetne mit fejleszteni. Illetve az esővizet lehetne gyűjteni pl. wc öblítésre, de ezt a technológiát nem építették be a házba. Nagyon klassz kis kégli, szívesen laknék benne, már csak a padlófűtés miatt is.
Szerdán dolgoztam a reggeli szokásos jóga után. Kinyitottam az erkélyajtót, szépen besütött a nap a jógához, de azért nem volt az igazi. Hiányzott hozzá Pista útmutatása meg Attis társasága. Így a lazításhoz nem is volt nagy lelkesedésem a végén, el is blicceltem, pedig otthon az a legtutibb rész.
Persze azért elmentem egyet sétálni, hiszen nagyon szép napos idő volt, egy idő után már fázott a lábam nagyon idebent. Kint pár perc séta után le is kellett vetni a pulcsit, de bentről nem lehetett annyira érezni a külső hőmérsékletet. Elsétáltam a Habitat 67-hez, ami egy naaaagy lakóház, szintén a 67-es expóra épült kísérleti dolog. A kikötőből jól látszik, mit ne mondjak elég szörnyű látvány, de azért kíváncsiztatott közelről. Már ez sem volt rajta a térképemen, így elindultam szintén érzésre. Szerencsére nem tévedtem el, csak egyszer indultam el rossz irányba, de mint később kiderült, az is jó lett volna. A probléma abból adódott, hogy ez a kikötő környékén volt, ami – mint minden tisztességes kikötő – tele van kisebb-nagyobb öblökkel, amiken nem lehet csak úgy átkelni. A parton végig bringaút vezetett, egyszer találtam is egy térképet, ami megnyutatott, hogy jó az elgondolásom és követve a bringautat el tudok jutni a célponthoz.
Az út rendkívül kacskaringózott, kerülgette a kisebb-nagyobb kikötői öblöket és ipari épületeket. Nagyon szeretem az ilyen városrészeket, tele bazi nagy tárolóépületekkel, konténerlerakatokkal, hajókkal és darukkal. A gabonapiac átalakulása miatt hatalmas épületek állnak üresen, de teljesen elérzékenyülök a szépségük láttán. Persze kicsit perverz dolog szeretni ezeket az épületeket, tudom.
Elérkeztem a célegyenesbe, feltűnt a Habitat 67 épületegyüttese. Az a különlegessége, hogy a lakások tömbjei ki-be ugrálnak, mindegyikhez tartozik egy terasz és az épületen sokszor keresztüllátni. Messziről és fényképről borzasztóan néz ki, ám közelről már nem olyan rossz. Érdekes a tömegek játéka, a vízre néző nagy üvegfelületek és a zöldellő teraszok tarkasága. Bizonyos szempontból jó lehet ott lakni, hiszen pazar kilátás nyílik a kikötőre, a vízre, az egész városra, a hegyre, mindenre. Közel van nagyon a parkos sziget (ahol a fullerén is áll), a városba remek bringaút vezet, kocsival is jól megközelíthető, sőt van buszjárat is a városba. Mondjuk azt nem tudom, hogy mennyire melegek a lakások... Tekintve, hogy 67-ben épült, a sok ki-be ugrálás miatt nagy a lehülő felület aránya, és nem tudom mennyire vannak hőszigetelve. Arra gondoltam előtte elsétálva, hogy egész jól be lehetne csomagolni az egészet hőszigeteléssel, majd az egységeket vidám, élénk színekre lefesteni. Biztos nagyon pofás volna, üde színfolt a parton.
Hazafelé metróztam, persze ehhez még át kellett sétálni egy hosszú hídon át a fullerénhez, ott van a metrómegálló mellette. Már nagyon lehet látni, hogy mennyire készülődnek a hétvégi F1 futamra, építik a sátrakat, pakolják ki az eladandó árukat, korlátokat építenek, tájékoztató táblákat raknak ki...
Csaba képei: http://www.flickr.com/photos/csabx
