Tulajdonképpen csak egy alkalmas hétvégénk adódott erre a kirándulásra, ami sajnos pont egybeesett az F1 kanadai versenyével, de úgy döntöttünk, hogy mégis inkább ezt választjuk. Elvégre F1 van Mogyoródon is. Pénteken a srácok nem dolgoztak, így három nap is rendelekezésünkre állt az úthoz. Béreltünk autót, egy cuki kis PT Cruisert, majd elindultunk a hosszú útra. Tényleg hosszú, mivel kicsit több, mint 650 km-t kellett megtenni egy nap alatt. hogy elérjük a célt, a Niagara vízesést.
Ádám nagyon precízen előkészítette az utat, kinyomtatta az útvonalat, hol merre kell fordulni, könnyen tudtam az alapján navigálni. Az elején még kellett is figyelni, majd jött egy rész, ahol itiner szerint 450 km-t kellett megtenni ugyanazon az úton. Na ott tényleg volt idő nézelődni... A táj eleinte teljesen olyan volt, mint otthon, az autópálya két oldalán szántóföldekkel, fasorokkal, néha épületekkel. A különbséget maga az autópálya adta, amitől nem sajnálták el a helyet, a 2x2 sávot még két sávnyi gyep választotta el egymástól, a tágasság érzetét biztosítva. Sajnos még egy nagy különbség van otthonhoz képest: egy árva őzikét sem láttunk az út mellett...
Útközben kétszer álltunk meg, először egy benzinkútnál nyújtózkodni-pisilni, majd még egyszer tankolni. Át kellett mennünk Torontón is, amitől teljesen elképedtünk, hiszen befelé autózva összesen 16 sávon hömpölyögtek az autók, több csoportra megosztva. Egy kisebb dugóba is belekerültünk egy útépítés kapcsán, de szerencsére nem tartott annyira nagyon hosszan. Torontó előtt nem sokkal kezdődött az út "kiniagarázása", innentől kezdve elég volt a táblákra hagyatkoznunk.
A szállásunkat is sikerült egyből megtalálni, nem kavartunk el ott sem. Neten találták a srácok a hostelt, nagyon imádom, sok szempontból is, de erről majd később. Első kellemes benyomás az volt, ahogy a srác körbevezetett, megmutatta, mi hol van, majd felhívta a figyelmünket, hogy ha be akarunk hajózni a vízesésbe, akkor igyekezzünk, hogy még elérjük. Azt is mondta, hogy nagyon ajánlja, mert délután a legjobb, ráadásul szépen sütött a nap is. Fel se cuccoltunk a szobába, hanem csak gyorsan összekaptuk magunkat és irány a vízesés!
A parthoz a főutcán kelllett lemenni, ami iszonyatos. Vidámparkot csináltak belőle, mindenféle idiótasággal. Viszont a végére érve már megpillantottuk a vízesés egy részét. Egyből elkezdtünk visongani, hogy mennyire szép, pedig akkor még nem is láttunk mindent. Rohantunk, hogy tudjunk jegyet venni a hajóra, szerencsére még elértük az utolsót aznap.
Lesétáltunk a rámpán, kaptunk szép kék esőköpenyt, majd beszálltunk a hajóra. Sikerült az orrhoz helyet szermányolnunk, természetesen a felső fedélzeten, pazar kilátásban volt részünk. Végre felszállt mindenki, és éreztük a talpunkkal a motorok beindulását. Hurrrááááá, megyűűűűnk! A Niagara folyón tulajdonképpen két vízesés van, egy az amerikai oldalon és egy a kanadain - ez utóbbi a patkó alakú. Először az amerikai szakaszhoz vittek minket közel, éreztük a bőrünkön (meg mindenünkön) a felcsapódó vízpárát. Egészen döbbenetes élmény volt. A délutáni napfénynek hála láttunk szivárványt is, méghozzá nem is akármilyet, majdnem teljesen kör alakút. Csak azért nem teljesen, mert a hajó maga beárnyékolt, így nem lehetett látni a legalját. Majd az elsődleges szivárvány körül megjelent még egy kicsit távolabb tőle, nem túl gyakran van ilyen látványban részem. A lezúduló víztömeg marha nagy lármát csapott, hangosan zubogott le a mélybe. Annyira gyönyörű volt, hogy nem lehetett mást csinálni, csak kacagni. és lehetőleg minél kevesebbet pislogni (a csapódó víz ellenére), hogy minél több ideig lehessen nézni a vizet.
A hajó kicsit eltávolodott az amerikai résztől, és elindult fölfelé a folyón. A víztükör zsúfolásig volt tömve madarakkal, sirályok és kárókatonák keresték az élelmet azon a részen. Láthatóan nem volt hiány belőle, mivel igen nagy számban voltak jelen. A hajó csak úszott és úszott, és egyre közelebb került a vízesés nagyobbik fele. Egyre csak közeledtünk a köd felé, majd lassan bele is értünk. A hatalmas vízmennyiség itt is nagy lármát csapott, de nem csak azt, hanem nagy szelet is kavart. Teljesen beértünk a ködbe, látni már nem sokat lehetett, csak éreztük a lezuhanó víz jelenlétét, az esőkabátokat cibálta a szél, és kaptuk a vizet rendesen mindenhova. Irtózatos jó érzés volt, ámulatba ejtő. Lehetett érezni azt az erőt, amit a víz fejt ki, pedig még éppen csak a peremét, a felfröccsenéseket kaptuk el. Úgy tűnt, elég sok időt töltöttünk el a ködben, persze ott táncolt az elmaradhatatlan szivárvány is. Ismét csak nevetni és vigyorogni lehetett, kifejezendő, mennyire jó a létezés.
Lassan elindultunk kifelé a ködből, vissza a kikötési pontra. Még egyszer meg lehetett csodálni az amcsi vizet a hajóról, illetve lehetett látni a hidat, ami a vízesés közelében összeköti a két országot. Muris, hogy a híd közepén van az országhatárt jelző oszlop, két oldalán a két zászlóval.
A vízeséshez kapcsolódik gusztustalanság is, ez pedig a hab. Összegyűlik egy szélső részen, kövér redőket alkotva ringatózik a víz felszínén. Borzasztó. De azért nem sikerült lerontania nagyon a látványt, csak kis felületet foglalt el. A vízesés színe fehér a haboknak köszönhetően, hiába az amúgy mélykék folyóvíz. Viszont érdekes módon a letörési ponton a színe átvált zöldre, biztos ennek is megvan a magyarázata, talán a napsütés és a levegő hatása, vagy mittudomén.
Miután fölmentünk újra a sziklaperemre a hajókázás után, elkezdtünk felsétálni a folyón, végig a part menti sétányon. Először még csak az amcsi részt lehett jól látni, majd feltűnt fokozatosan a patkós rész is. Szerencsére a délutáni nap utolsó sugarait is sikerült elcsípni, pont akkorra értünk el a "Table Rock" nevű helyet. Ez az a pont, ahol a folyómeder eltűnik és a víztömeg lezúdul. Valami egészen elképesztő látvány. Teljesen bele lehet szédülni, olyan irdatlan sebességgel tűnik el a víz. A felszíne itt még teljesen sima, hiszen csak később, lentebb borzolják fel a kiálló sziklák és a becsapódás. Itt is jól megáztunk, hiszen a pillanatnyi szellőiránynak megfelelően éri a nézelődőket a vízpermet.
Lassan elindultunk vissza a szállásra, hogy gyorsan bepakoljunk a szobába és felhúzzuk az ágyneműt, mielőtt indulunk vissza a partra. Este ugyanis tüzijátékkal kedveskedtek az éppen ott tartózkodóknak, ami 10-kor kezdődött és 6 percen át tartott - mondta előzetesen a körbevezető srác. Ez szokás szerint szép volt, de az alaphangulatát az adta meg kétség kívül, hogy a Niagara partján élvezhettük. Miután vége lett, indultunk is haza, jó fáradtak voltunk, kellett az alvás. Útközben találkoztunk egy eszméletlen aranyos kiskutyival, egy nagyon kölyök hep-hep kutyussal. Megsimiztem és olyan puha volt, mintha plüssből lett volna.
Álmos vagyok, folyt. köv.
