Még tavaly nyáron indult a történet, amikor beacos pajtikkal ferrata túrát szerveztünk, és az egyik nap úgy adódott, hogy nem tudtunk menni vasalt útra a rossz idő miatt. Viszont a többiek tudtak a közelben egy mászóhelyet, és kimentünk oda szórakozni. Felső biztosítással másztunk, és az egészet nagyon élveztem. Akkortájt fogant meg a gondolat, hogy milyen jó lenne sziklát mászni. De ennek nem lehet csak úgy nekiesni, hiszen ezekről a helyekről könnyedén le lehet potyogni, ha az ember nincs tisztában a tennivalókkal. A barlangász pajtik közül többen is mondták, hogy érdekelné őket, és akartunk is csinálni egy barlangász mászócsapatot, ami végül nem jött össze, többen visszatáncoltak. Viszont mi amúgy is Ferivel akartunk egy mászópárt alkotni, és mi továbbra is lelkesek voltunk, így beneveztünk egy alapfokú sziklamászó tanfolyamra. Tettük ezt azért is, mert a barlangban is elég sokat kell mászni, és gondoltuk, hogy az itt megszerzett tudás majd ott is hasznunkra fog válni, és viszont.
Ezen a tanfolyamon a hangsúly nem a mászótudáson van (az teljesen opcionális), hanem elsősorban a biztonságtechnikán. Megtanuljuk a sziklamászás eszközeit használni, és úgy űzni ezt a sportot, hogy ne veszélyeztessük sem magunkat, sem pedig a mászópárunkat. Megtanulunk a szilafal réseibe, repedéseibe köztes biztosításokat elhelyezni, standot építeni, egymást biztosítani, ereszkedni.
A tanfolyam első hétvégéje azt kell mondjam, nagyrészt borzalmas volt. Első nap kimentünk Vaskapuhoz, második nap Oszolyra, de az idő jelentős részében olyan dolgokat tanultunk és gyakoroltunk, ami egyrészt már tudtam (bár a tudást mindig jó elmélyíteni), másrészt nem kellett hozzá a sziklafal. Csomózni és az eszközökről szóló mesét hallgatni nagyszerűen lehet egy kocsmában is, nem szükséges hozzá egész nap kint állni a hideg szélben, árnyékban. Na de sebaj, éreztem én, hogy bár akkor nem élveztem maradéktalanul, majd jó lesz.
És a húsvéti hétvége meg is hozta az áttörést. Eleinte azt terveztük, hogy a Mátrába megyünk sátrazni egész hétvégére, viszont az időjárás közbeszólt, nem volt kedvünk rommá ázni. Így csak a szombatot terveztük be, el is ment a csapat Csókakőre (Vértes). Velünk tartott hg és Gábor is, mert a környék a tavaly tavaszi túlélés terepe volt, és kimentek stafétuszt begyűjteni. A fal tövéhez érve neki is láttunk Ferivel a standépítésnek, majd megkezdtem életem első elölmászását. A mászóút nagyon könnyű volt, nem is vettem fel hozzá mászócipőt, bakancsban teljesen lazán ki lehetett mászni, viszont kellett berakni közteseket is. Felérve építettem felső standot, majd Feri visszaeresztett, és cseréltünk. Mire ő ereszkedett, már bejött a hidegfront, és halványan elkezdett pötyörögni az eső. Hamarosan jobban rázendített, ezért gyorsan elpakoltuk a felszerelést, és jöttünk haza.
Vasárnapra lefújtuk a központi kimenést, mert borzasztó időt mondtak, hideget, esőt, havat is. Ennek ellenére bíztunk az 1%-ban, ami be is jött. Reggel kényelmesen felkelve, megreggelizve gyönyörű napsütéses idő fogadott, és hg-val gyorsan el is határoztuk, hogy menjünk ki valahová. Ferit is riadóztattuk, és Pilisszántót céloztuk meg, mint nagyszerű gyakorlópálya. Így is volt, a fal napsütötte, viszonylag szélvédett helyen állt, és szerencsére rajtunk kívül más nem gondolta, hogy ott szeretne gyakorolni. A parkolóhoz érve ez még nem tűnt túl triviálisnak, hiszen dugig volt autókkal, de szerencsére mindenki más inkább a domboldalban lévő kereszthez gyülekezett húsvét lévén.
Egy nagyon kellemes, III-as fal várt ránk, amit először hg mászott ki elölben, majd Ferivel mi is követtük. Odafönt hg elmesélte nekünk az ereszkedést, és végrehajtottuk életünk első hegymászós ereszkedését. Miután már ilyen szépen megbarátkoztunk a fallal, Feri is és én is kimásztuk elölben, a másikunk meg másodmászóként összeszedte a berakott közteseket. Nagyon jó kis napot rittyentettünk, sokat tanultunk, illetve elmélyítettük a korábban tanultakat. hg végig irányított minket, hogy mit hogyan csináljunk, mit hogyan érdemes, és mikre figyeljünk. A nap végére azért eléggé átfagytunk, jól esett otthon a lélekmelegítő.
Mivel a tanfolyam záros időn belül véget ér, a gyakorlásra meg nagy szükségünk van, így a húsvét hétfőjét is mindenképpen erre akartuk szánni, ha már az előrejelzések is kedvezőek voltak. Ismét hármasban töltöttük a napot, Várgesztest céloztuk meg. A "Száz holdas pagony" nevű kisebb katlanban kezdtünk, ahol a kinézett út végül nehéznek bizonyult, így hg volt kénytelen elölmászásban megbirkózni vele, majd mi is követtük őt felső biztivel. Iszonyú nagy sikerélményt okozott, hogy fel tudtunk oda mászni. Mikor én is felértem, akkor hárman lógicáltunk a standban, alattunk a Vértes egy része, Várgesztes egésze, napsütés, panoráma! Hát mi kell még a boldogsághoz?
A cél az volt, hogy Ferivel egy-egy utat elölbe kimásszunk, amit sikerült is megvalósítani. Hát nem volt egyszerű, mert bár ki voltak nittelve az utak, és azokba is beakasztottuk a kötelet, próbáltunk természetes közteseket használni. Az én utam egy szakaszán ez nem volt lehetséges, de kimászni szerencsére sikerült. Mind a ketten tudtunk minden eddig tanultat gyakorolni, igen-igen hasznos volt a hétvége. Még egy hatalmas zöld gyíkot (nagyban hasonlított a pruszikzsinóromra) is észrevettünk a sziklán, ami több órára társaságunkká szegődött, nagyon vigyáztunk rá, hogy ne zavarjuk. Na jóóóó, azért egy kicsit megsimogattam a farkát, amit egész jól tűrt. Aztán egyszer csak hirtelen megfordult, és én persze jól megijedtem. Feri meg tőlem ijedt meg. hg meg csak röhögött rajtunk. Aztán kiengeszteltük, mert odaraktunk elé egy katicát, amit később meg is kajált. A nap végére jól kifáradtunk, de nem is annyira testileg, hanem inkább lelkileg és szellemileg, mert eléggé kellett koncentrálni, hogy mindent jól csináljunk. Sokat hibázni nem lehet ebben a sportban, végig észnél kell lenni. A nap fénypontja a sok sikerélmény mellett kétséget kizáróan Feri mézes-krémes sütije volt.
