A pihenőt követően kocsiba pattantunk, hogy megnézzük a Niagara folyó beömlését az Ontario tóba. Kocsival nagyon közel van, negyed óra alatt ott is lettünk volna, ha nem állunk meg útközben. De muszáj volt, meg kellett nézni két hatalmas vízerőművet, ami a folyó két partjára épült. Egy az amcsi oldalon, egy pedig a kanadain. Gondolom ez a szimmetria miatt történt, nehogy elbillenjen a folyó az egyik oldali betontömegtől. Vagy nehogy az egyik állam jól kihasználja a folyó energiáját, a másik meg ne. Mindenesetre elég szépen pöffeszkedtek a parton, szeretem az ilyen hatalmas betonépítményeket.
Útközben csodaszép kis házakat láttunk, gondosan rendben tartott, dús gyeppel, virágokkal, szőlőültetvényekkel. Meglepő, de ez a vidék nagy szőlőtermesztő, ami az un. Icewine-ról híres, itt csinálják belőle a legtöbbet. Ez a bor úgy készül, hogy a fagy jól megcsípi a szőlőszemeket, aminek hatására a cukortartalom feldúsul, és hasonlóan, mint a tokaji borvidéken (csak más hatásra). Néha lehetett látni a folyót is, meg persze a partján az elmaradhatatlan bicikliút. Az út egyre csak lejtett és lejtett, ebből éreztük, hogy nemsokára elérjük a célt. Az összefolyástól lehet látni Torontót, a hostel tulaja szerint ez az ideális távolság a várostól, közelebb nem is nagyon érdemes hozzá menni. Innen lehet jól integetni a toronynak, nem szükséges közelebbi kapcsolatba kerülni vele.
Lesétáltunk a tóparti hatalmas kövekre, de Torontóból sajnos semmit nem láttunk. Ellenben a tó fölött gyülekező viharfelhőkből annál többet. Hihetetlen az a víz, mert nem látszik a vége. Tisztára, mint egy tenger, csak ez ugye nem sós. Hullámzott ez is rendesen, meg kellett gondolni, hogy melyik kőre állunk fel - ami picit nedves volt, az szóba sem jöhetett. Ráadásul elég hideggé is vált az idő, fel kellett venni a pulcsit. Megtapogattuk a golfpálya lyuka körüli gyepet, majd arra eszmélünk, hogy valaki óbégat. Na ja, golfoztak, a következő dolog egy tőlem 1,5 méterre leeső labda volt... Kicsit továbbmentünk az itt lévő település szélső utcáján a Beach felé, hogy onnan még gyönyörködjünk a látványban. Hát nem tudom, ki nevezte el a helyet strandnak, de arra pont nem volt alkalmas. Az idő miatt kilátóhelynek sem, így igyekeztünk vissza a kocsihoz, mert az eső is elkezdett csapdosni közben. Éppenhogycsak nem áztunk el teljesen, mire visszaértünk a kocsihoz, mert az utolsó 15-20 méteren már annyira esett, hogy bemenekültünk a biztonságos négykerekűbe. Nem volt mit tenni, elindultunk hazafelé a szakadó esőben. Az ablaktörlő alig bírta a strapát, jól megdolgoztattuk szegénykét.
Estére ajánlott a tulaj vacsizós helyet, az egyik szálloda éttermét, ahol lehet jót kajálni kilátással a vízesésre. Steak-et ajánlott, ami hármunknak is elég, lehet osztozni rajta, hatalmas amerikai adag, és így már teljesen vállalható árú. Végül nem ezt választottuk, mert a magas szállodákat köd vette körül, semmit nem lehetett volna látni. Elhatároztuk, hogy főzünk, ami azért is tűnt jó ötletnek, mert Ádám hozott egy üveg bort. Bevásároltunk, főztünk fincsi zöldséges kaját sült bacon-nel, hozzá bor, utána cookie. Nyamm, jól bekajáltunk, már mindenkinek kopogott a szeme, mire elkészült.
Azért a vacsi nem akadályozott meg minket abban, hogy ugyanannyira várjuk a reggeli csodálatos muffint, mint előző reggel. Nem csalódtunk, fincsi volt. A vasárnapot természetesen a hazaútra szántuk, mert az azért nem kis idő. Viszont Toronto előtt elkavartunk, letértünk az elkerülő autópályáról, így bementünk a városba. Annyira nem bántuk, mert így teljesen elmentünk a torony lábához, viszont sok időt sem akartunk ott eltölteni. Mit mondjak, Toronto nem fogott meg annyira. Összevissza és nagyon büdös, túl sok szépséget nem tudtam felfedezni benne. Mondjuk az is igaz, hogy csak egy icipicit láttunk belőle, de ennyi éppen elég is volt. A tóparton fekszik, de nincs jól kihasználva a part, nagy autóút fut ott végig. Persze ez is csak amolyan első benyomás.
Akartunk tenni egy kis kitérőt a 1000 Islands nevű hely felé. Ezt a fiúk egy korábban itt lévő kollégája ajánlotta nekünk, az Ontario kivezetése környékén található. Mint a neve is mutatja sok-sok kisebb-nagyobb sziget együttese. Itt hajókáztunk egy órát (sajnos az aznapi utolsó kétórásat mintegy 10 perccel késtük le), ami szuper jó volt. Marha jók ezek a szigetek, mindegyiken van egy ház, ami akkora, hogy már elfér rajta egy. A szigetek számának megállapításakor az számított egy szigetnek, ami legalább 930 cm2, egész évben a felszín felett van és legalább egy élő fával rendelkezik. Igazi kis mesevilág, olyan gulliveres, mert minden olyan picike. Persze van olyan sziget, amin egy egész kastély áll, de van olyan, amire csak egy napozóterasz fért el. Itt található a világ legkisebb nemzetközi hídja, ami két szomszédos szigetet köt össze. Az egyik (a "nagy") kanadai, ezen áll a ház és a kertje (aminek alapterülete max. 2x akkora, mint a ház), a kicsin (amcsi) pedig nincs semmi, csak pár fa meg egy kereszt. A kettő között áll a fahíd, aminek egyik oldalán annak rendje és módja szerint kanadai, a másikon pedig amerikai zászló látszik. Amin nagyon megdöbbentünk a hajókázás során, hogy a kettő között pedig egy magyar zászló feszül : ) Igazán jó helyet választottak lakhelyül honfitársaink...
A víz körös-körül tele volt madarakkal, sajnos szürkét nem sokat láttunk, de azért így is akadt pár menet közben. Csakhát nagyon félénk madarak, nem olyanok, mint a galambok. Pedig jó lett volna látni belőlük többet - mondjuk ahhoz talán kevésbé frekventált hely szükséges. Isteni lehet a szigetek között hajókázni, evezni, vagy akár fürödni. Ezek egyikét sem próbáltuk ki, mert menni kellett haza, hosszú út állt még előttünk. Viszont a kis part menti faluból kifelé menet láttunk kismókusokat. Eszméletlen cukik voltak, ahogy a füvön eszegettek. Összesen (farokkal együtt) nem voltak tenyérnyiek, aranyosan rágcsáltak, de aztán jött egy kocsi és elmentek...
Szokás szerint farkaséhesek voltunk, még soha nem örültünk ennyire egy Pizza Hut-nak, mint ami feltűnt előttünk az autópálya mellett. Nagyon fincsi pizzát választottunk, simán bealudtam utána a kocsiban. Ellenben Csaba egy igazi hős volt, végig ő vezetett, oda-vissza. Miközben mi Ádámmal be-beszundikáltunk, ő hősiesen kitartott végig. Szerencsére semmi gond nem volt az úton az autóval, Csaba ügyesen vezetett, Judit-barát módban. Itt amúgy az autósok nagyon türelmesek úgy általában, nem divat a tülekedés, levillogás, letúrás, a gyalogosokkal is nagyon előzékenyek.
CsabX folyamatosan bővülő niagarás és szigetes albumai.
Így ért hát véget a hétvége, itt a vége, fuss el véle.
