Érdekes, hogy bizonyos fogalmak mennyire mást jelentenek az egyes embereknek. Mostani élmény, hogy a "superset" egyaránt jelent valamit a TRX edzőnek, valamint tök mást a munkahelyi beszélgetésben. És az is érdekes, hogy események mennyire meg tudják változtatni egy szó alapjelentését, felruházzák valami többlettel.
Ilyen szó most nekem a "lapos". Eddig jelentett valami sík dolgot, mint bármely más embernek, no meg persze jelentette a parkban lévő egyik éttermet is, ami a hordóval (másik étterem) ellentétben szögletes és lapos. Mikor kezdték az emberek jobban megismerni a Földet, rájöttek, hogy az mégsem lapos, de addig a Föld formája és a lapos elképzelhetetlenek voltak egymás nélkül. Asszociáltam még korábban a szó kapcsán vizenyős területre is, na meg nyilván ott van még a kislapos. Tegnaptól a "lapos" szó hallatán valami nagyon klassz dologra fogok gondolni - legalábbis remélem.
Voltunk újra a Matyiban, előtte szokásos Pálkocsma, kedves emberek, tücskök, bitek, szomorú és vidám hírek, majd irány az akna. Elmentünk micimackózni, mert Tamás múltkor nem próbálta, és nem akart papírkutya lenni. A fiúk mind megcsinálták könnyedén, nekem viszont nem ment. Ragadt a ruha, de a legnagyobb gond természetesen nem ez volt. Derékig rettentő könnyen, probléma nélkül sikerült becsusszannom, onnantól viszont csípőbőségem megakadályozott a továbbjutásban. Gyáva voltam és megfutamodtam, nem próbálkoztam eleget - majd legközelebb! Ígérem (magamnak) még egyszer legalább megcsinálom. Bár így is eléggé fáj azóta is, a csípőcsontom alatti részt jól megnyomta a szikla. Viszont a sok froclizás alaptalanságát valahogy bizonyítani kell!
Tamás vezetett, elmentünk gilisztázni, ott még sosem jártam azelőtt. Viszonylag hosszan szűk járatban kellett kukacozni. Nem volt különösebben nehéz, kényelmesen lehetett kúszni, törmelék sem (sok) volt a padlón. Aztán Feri rávette a népséget, hogy menjünk be a Lapos-terembe a Lapos-folyosón át. Ráálltunk, hiszen arra még nem voltunk. Laci nagy bölcsen megvárt minket egy teremben, nem akarta magát efféle megpróbáltatásoknak kitenni - utólag már értem miért.
Elindultunk a bejáraton, ami még teljesen rendben volt. Némi útkeresés után megtaláltuk a Lapos-folyosó bejáratát, ahol libasorba fejlődve kúsztunk egymás után. Elől Feri, majd én, Csaba, Tamás, Miki. Feri felhívta a figyelmünket, hogy hagyjunk követési távolságot 3-4 métert, hogy ha valaki úgy érzi, nem tud továbbmenni, akkor legyen lehetőség visszafordulni. A Lapos-folyosót el lehetett volna nevezni akár Irdatlanszűk-folyosónak is, teljesen lefedte volna a valóságot. Néhány részen picit kiszélesedett, ott lehetőség volt megfordulni, váltani a hason- és a hátoncsúszás között, amúgy nagyrészt ez nem volt lehetséges. Odafelé hason csúsztam, nem tetszett, nyomták a kövek a könyökömet és leérő testrészeimet, itt nem voltak olyan szépen kipucolt és jól kijárt járatok, mint a barlang többi részében.
Itt megértettem, hogy milyen lehet az, ha valaki bepánikol a szűkségtől. Mondjuk még igen messze voltam tőle, de egy ponton tényleg elgondolkodtam, hogy kell-e ez az egész nekem. Feri előttem pár méterre, már nem láttam a fényét a kanyar miatt, mikor Csaba megszólalt, hogy ő nem fog tudni átmenni, mert a sisakja nem fér el rendesen. És a járat ekkor még szűkült... Nem mondom, igen kellemetlen érzés volt. Kértem is Ferit, hogy közvetítsen, mondjon valamit.
Egyszercsak jött a hír előlről, hogy most már jobb, mindjárt itt a vége! És igen, beértünk a Lapos-terembe, aminek igen találó nevet sikerült adni. Felállni nem lehetett, ülni viszont szerencsére igen. Meg feküdni, ami a legkényelmesebb póz volt, mert találtam egy frankó követ, amin a hátam kényelmesen pihent. Lassan megérkezett mindenki és jól bezsúfolódtunk arra a szűk helyre. Miki elment felfedezni, megnézte a teremből nyíló nyúlványokat, amik egytől-egyig zsákutcák. Közben elmerengtünk az efféle helyek oxigénellátottságáról, és abban állapodtunk meg, hogy túl sokáig nem bölcs dolog ott maradni. Észrevettünk a falon egy csomó feliratot, meg egy agyagtapasz-szivecskét. Én is bevéstem magam az utókor számára, aztán lassan elindultunk visszafelé.
Visszafelé a hátonkúszást választottam, ami nekem sokkal jobban bejött, kényelmesebb, könnyebb és kevésbé fájdalmas volt haladni. Egy dolog volt csak nehezebb, tartani a nyakamat, de nem kellett szerencsére túl sokáig. És ennek a módszernek adódott még egy nagy előnye: láttam a plafont. És így láttam a plafonon - egész konkrétan az arcomtól pár centire - egy nagy és teljesen ép kagylót, amint benyomódott a falba. Már csak ezért az egyért is megérte! Hál' Istennek nem tévedtünk el visszafelé, mert a kritikus részeken okosan raktunk magunknak jeleket, hogy merre is kell menni. Örültünk a kiszélesedésnek, végre lehetett egy picit egymás mellé kúszni, és megláttam az akkor legelől haladó Mikiből mást is, mint a csizmatalpát. Ezek igazán megható pillanatok a barlangos túrák alkalmával.
Jó hely ez a lapos cucc, szeretnék menni legközelebb is, majd megfűzzük Lacit, meg keresünk néhány "balekot" hozzá. Klausztrofóbiások kizárva!
