Tegnap is a szokásos kétheti túrához készülődve gyülekeztünk a pálkocsmában. Előtte Csilla és Feri elcsábítottak kirakósozni, mert Csillának van egy ezerötszázasa, amit áldott jó lélek lévén másokkal is megoszt. Ráadásul egy Kandinszkij képet ábrázol! Szívfájdító volt ott hagyni a színes kis darabkákat, ha rajtam múlik, akkor egész éjjel ott gubbasztok fölötte, de egyszer csak el kellett indulni. Még így is mi voltunk az elsők a kocsmában, majd lassan szállingózott a népség. Ettem fincsi melegszendvicset, amihez kunyeráltam egy kis hagymát a többiek zsíros kenyeréről, és meg lettünk ismertetve egy (állítólag) közismert tipikus kocsmai játékkal, aminek mindössze egyetlen kelléke van: egy gyufás skatulya. Azt kell úgy felpöckölni az asztallap széléről, hogy lehetőleg minél kisebb felületű lapjára essen, ezáltal lehet pontokat gyűjteni. Tényleg zseniális a játék, minden benne van, ami szükséges: egyszerű, szórakoztató, és két sör után is lehet játszani.
Az odajutás egész kalandosra sikerült, ugyanis bicajjal mentem. Ebben még önmagában semmi különleges nincs, viszont napközben leesett a hó, ezért nagyjából minden csúszós volt. Nem tántorított el, gondoltam majd óvatosan tekerek, hazafelé a hegyről lefelé menet meg majd tolom. A bringaút rettentően csúszott, anyáztam is egy autósra, aki bekanyarodott előttem, pedig normál körülmények között még messze a tűréshatáron kívül esett volna. Egyszer el is estem, de csak úgy figyelmeztetésként. A lehető legjobbkor történt, mert lassan mentem, nem lett bajom, bringaúton voltam, ahol nem jött senki, és megtapasztaltam, hogy mit nem szabad csinálni.
Napi túránk a Mikulás-ágba vezetett, ahol még sosem jártam korábban, pedig már egész sokszor voltunk lent a Matyiban. Szerencsére egyre kevesebb és kevesebb ismeretlen hely van, persze az ismert helyeken is rengeteg új dolgot lehet felfedezni, új részekre felmászni. Egyre jobban megismerjük a barlangot, hogy mi hol van, viszont a jó tájékozódáshoz még igencsak elkél a térkép. Szokásos Glória - Vonalzó - Laci-lépcső - Micimackó -Óriások-útja útvonalon haladtunk, majd elérkeztünk a Moziba. Én nem emlékeztem, hogy itt már jártunk valaha, viszont a többiek mondták, hogy de, bekukkantottunk, de tényleg csak egy kukkantás erejéig. És így utólag tényleg fel tudom idézni, de nem valami éles emlékkép.
A Mikulás-ág nevét onnan kapta, hogy télapó napján fedezték fel. Tulajdonképpen egy zsákutca, ahonnan csak a Mozin keresztül lehet menni visszafelé is, viszont tele van érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal. Olyanokat láttunk, amit eddig még sehol máshol. Láttunk hatalmas kalcitkristályokat, amik 2-3 centire is megnőttek, ráadásul az egyik nagy repedést teljesen kitöltötték. Annyival sokkal jobb ilyen természetes környezetében találkozni velük, mint valami kőárusnál a vásárokban. Egy ilyen élmény után fájó látni, hogy kiszedik őket eredeti helyükről, hogy pénzt csináljanak belőlük. Láttunk még csillogós agyagot is. Nem is hittem volna, hogy az agyag csillogni is tud, itt valamiért mégis tette. Ezt is jól megcsodáltuk, meg a tőle nem messze lévő fehér anyagot is, amiről sejtésem sincs, hogy micsoda. Olyan volt, mintha valaki gipszpogácsákat nyomogatott volna a falra a repedéseket összefogandó, ami nyilvánvalóan teljes képtelenség. Mint ahogy az is, hogy valaki gipszkartonozni akar odalent. És a csodáknak ezzel még nincs vége, ugyanis a Mikulás-ág telis-tele van kövületekkel. Hatalmas kagylók és korallok kandikálnak ki többé-kevésbé a sziklából, nem győztünk álmélkodni. Sőt, Feri talált egy tengeri sünt, Laci pedig mutatott egy osztrigát, ami teljesen jól megőrződött az emberiségnek.
A csoport háromfelé szakadt. Laci bölcsen megvárt mindenkit a Mikulás-ág elején, nem volt kedve a szűk járaton való átkúszáshoz. Miki, Tamás, Viki és Csaba elmentek az egyik járat végéig, ahol jól bezsúfolódtak valami szűk terembe, részleteket nem is tudok. De úgy, hogy alig bírtak kijönni, egy csomót küzdöttek a kijutással. Gondolom kellett a testrészeikkel tetriszezni, hogy legyen elegendő hely mozdulni valamerre. Így mi arra be sem mentünk, ellenben volt időnk nézegetni a sok szépséget. Ráadásul találtunk egy ajándékhalmot, amit nyilván a mikulás hagyott ott, szép agyagdobozok sorakoztak egy területen. Az egyik tetején egy agyagkukac is mászott. A sok szögletes doboz mellé csináltam egy gömb alakút is, remélem egy arra járó agyaggyerek örül majd neki.
Nagyon klassz kis túra volt, izgalmas új részekkel, megerőltetés nélkül. Az már csak hab a tortán, hogy a chippendale fiúk ismét akcióba léptek, bár ezt egészen a túra legvégéig tartogatták. És már csak egyet kell aludni a tanfolyam kezdetéig!
