Az egész valahol Ausztriában kezdődött. Történt ugyanis, hogy a baráti társaság egy részével elmentünk a Hochkönig csúcsára, hogy megcsináljuk a Königsjodler klettersteiget. Öten indultunk neki egy kocsival: Feri, Gábor, hg, Kata és én. Péntek délutántól éjszakáig tartott az út, és csak néhány óra alvásban volt részünk egy út melletti parkolóban, hogy másnap hajnalban nekivágjunk a kalandoknak.
Még bőven sötétben indultunk útnak, hogy mintegy 900 méter szintemelkedés után elérjük a steig beszállását. Mi voltunk szinte az elsők, de már így is megvirradt szerencsére, mire be tudtunk szállni az útba. A masszív emelkedő ellenére nem volt túlságosan melegünk, főleg akkor, amikor egy rövid időre megálltunk reggelizni. Fújt a szél a hegyoldalban, az izzadt ruháink pedig egy pillanat alatt áthűltek.
A vasalt út iszonyúan izgalmas volt. Tele volt jópofa mászásokkal, lehetett küzdeni rendesen. A lehető legkevesebbszer akartam megfogni a vasat, de sokszor muszáj volt, mert nem voltam elég ügyes a sziklamászáshoz. Ráadásul túracipőben és hátizsákkal minden kicsit másképp működik, mint mászócipőben, szabadon. Rettentő változatos úton haladtunk, egy csipkézett gerincen kellett végighullámvasutazni, hogy elérjük a hegycsúcsot. Az egyik bemetsződés annyira keskeny volt, hogy mindkét irányban éreztük és láttuk a szikla leszakadását, biztosítás nélkül eszem ágában sem lett volna ott lenni. Gondoltam is anyukámra, hogy itt biztosan frászt kapna. Máskor át kellett lépni a gerinc egy bemetsződését úgy, hogy kézzelfogható távolságon belül nem volt semmi alattunk. Kellett hozzá a terpesz rendesen, igazán jól jött a barlangos tapasztalat. Ferinek persze meg sem kottyant - nem csoda, olyan hosszú lábakkal... Az utat színesítette egy indiánhíd is, ami három drótkötélből állt: az alsón kell lépdelni, a felső kettőben pedig kapaszkodni és biztosítani. Szédítő élmény volt, de még messze nem a legemlékezetesebb. Az ugyanis a Flying Fox, azaz Repülő Róka nevű szakasz volt. Egy kifeszített drótkötélre akasztottunk egy csigát, és át kellett csusszanni egyik pontból a másikba, egy elég hosszúnak tűnő szakaszon. Elsőre kicsit parásnak tűnt, amit még csak fokozott Gábor tájékoztatása arról, hogy itt szoktak emberek balesetet szenvedni, konkrétan bokatörést. Nem is mertem gyorsan csusszanni, szerencsére hg megmutatta, hogy tudom a sebességemet szabályozni a karabineremmel. Nagyon élvezetes volt az átkelés, legszívesebben mentem volna több kört is, de még hosszú út állt akkor előttünk, és mások is vártak az átkelésre.
Fölérve a csúcsra már rendesen kifáradtam, hiszen több órán keresztül kellett kapaszkodni, húzódzkodni, mászni, kepeszteni. De igazán jóleső érzéssel töltött el a fönti látvány, ugyanis a sziklaperemen átbukva elénk tárult a hegy lapos fennsíkja a rajta elterülő gleccserrel együtt. Nem túl sokszor láttam még gleccsert életemben, ráadásul ilyen közelről, így nem tudtam róla sokáig levenni a szemem. Akkora volt, de akkora, hogy minden más, még a sziklák is eltörpültek mellette. Látszódott a széle, a metszete, a rétegei, mint egy gigantikus marcipánmáz terült el a kőzeten.
Rövid sétával elértük a hegy legcsúcsán, 2941 méteren lévő menedékházat, a Matrashaust-t, éjjeli szálláshelyünket. Regisztráltunk, majd becuccoltunk az egyik szobába, szépen egymás mellé a nagy ágyra, és hozzáláttunk az esti programhoz, ami vacsizásban és naplemente nézésben merült ki. Több túrázóval egyetemben álltunk odakint, és vártuk, hogy lemenjen a nap. Feri tudósított a látható jelenségekről, és a hideg ellenére is ácsorogtunk kint egy jódarabig, hogy gyönyörködjünk a színekben és a fényekben.
Utolsó napirendi pontként lementünk a kajázós részbe, hogy némi becherovka társaságában megvitassuk a nap, és úgy általában az élet tanulságait. Itt került szóba, hogy az Adrenalin barlangász csapatból a híresen szép csajok egyszer olyan vagányak voltak, hogy fürödtek a Matyi-tóban. Nosza, mi sem lehetünk puhányak, mindjárt el is határoztuk, hogy alkalomadtán mi is megcsináljuk. Persze alkalom az sokáig nem adódott, mindig valami közbejött. Vagy nem jött a Gábor, vagy túl sokan voltunk, vagy nem készültünk rá, vagy csak nem volt kedvünk hozzá.
Na de egyszer minden klappolt. Kiscsoportos foglalkozás keretében tettünk Matyi-túrát, ahol gyakoroltuk a tájékozódást, memorizáltuk a térképet. A megfelelő pillanatban a Tó felé tereltük a túrát, oda amúgy is mindig nagyszerű dolog lemenni. hg volt a túravezető, és mikor a Sírgödörnél jártunk, mire én odaértem, ő éppen kipróbálta a mélyedést, hogy valóban alkalmas volna-e koporsó befogadására. "Kicsi a rakáááás!!" felkiáltással már ugrottam is rá, majd szépen sorban mindenki. Már alulról a másodiknak sem volt túl hálás feladat lenni...
A Sírgödörtől már hamarosan le is értünk a Tóhoz. Gyorsan nekiláttunk a vetkőzésnek, mert túl akartunk lenni az egészen, míg még tart a menethő. Ledobáltuk az overallt, aláöltözetet, gumicsizmát, zoknit, mindent, de persze a sisakot a lámpával gondosan visszavettük, hiszen világításra minden körülmények között szükségünk volt, na meg a belmagasság sem olyan óriási a Tó víztükre fölött, vigyázni kellett a fejünkre. Gábor ment be először, majd szép sorban követtük Viktorral és hg-vel. Előzetes várakozásaim beigazolódtak, a víz tényleg hideg. Tudtam előre, hogy az lesz, de azt már nem is sejtettem, hogy ez milyen érzés lesz a bőrön. Derékig belementünk, megfogtuk egymás kezét, és háromra mindenki belemártózott nyakig. Derékig még csak-csak tűrhetős volt, de a második merülés után már vágytam a kimenetelre. Valójában csak a lábam fázott bokától lefelé, na de az nagyon, szinte már fájósan. Óvatosan kilépdeltünk, figyelve arra, hogy a híg agyagon ne dobjunk egy hátast. A nagybag-ben levitt törölközőket előkaptuk, és hozzáláttunk az öltözködéshez. Meglepő módon itt már egyáltalán nem fáztunk, kellemes bizsergető érzést éreztem mindenhol a bőrömön.
Kifelé menet nagyon vigyorogtam, hogy megcsináltuk. Közben kiderült, hogy nem is az adrenalinos csajok csinálták ezt meg korábban, hanem csak úgy valakik az Adrenalinból. Jó buli volt, de kellene hozzá egy különleges alkalom, hogy megcsináljam újra.
Kata képei a Königsjodlerről. A fürdésről nem készültek fotók.
