A hétvége jó tartalmasra sikeredett, ugyanis becsatlakoztunk vizitúrázni. Azóta vágytam ilyenre, mióta bátyám sok-sok évvel ezelőtt ment a Tiszára, de én még kicsi voltam hozzá. Meg lány is. Szerencsére dgy beszervezett minket egy társaságba, hogy menjünk és kerüljük meg a Szentendrei-szigetet, így mi is úgy szerveztük egyéb dolgainkat, hogy ezt meg tudjuk tenni.
Pénteken délután találkoztunk dgy-vel és Molnárral az Auchan parkolójában, hogy beszerezzük a közkaját az esti sütögetéshez. Vettünk mindent, ami kell, majd indultunk a Rómain lévő csónakházhoz, hogy felvegyük a hajókat. A többiek már mind odaértek, üdvözöltük az ismerősöket és megismertük az ismeretleneket, majd iziben munkához is láttunk. Lehordták a srácok a hajókat, mindenki bezsákolta a cuccát a fröccsenő vizek ellen, majd még beszállás előtt átmentünk a szomszédos kocsmába. A vizitúrát ünnepélyesen megnyitottuk egy zsíroskenyerezéssel és sörözéssel. Dolgunkat jól végezve bepakoltunk a kenukba és megtörtént a vízreszállás. 15-en voltunk, ebből 3 gyerkőc (Molnár utódai), 5 hajót béreltünk, hogy a cuccok is rendesen elférjenek.
A mi hajónkban hárman ültünk: dgy - a kormányosunk, Csaba és én. Elindultunk fölfelé a Dunán, szokva a helyzetet, a hajót, a hullámokat, az evezést, az érzést. Kissé bizonytalan volt minden, én ültem legelől és nagyon úgy éreztem, hogy teljesen instabil a hajónk. Persze ehhez lehet az is hozzájárult, hogy életemben először ültem kenuban. Az evezés részével nem volt gond, arra valahogy ösztönösen ráérez az ember. Szépen haladtunk felfelé, a két ág összeérésénél lévő sodráson is viszonylag könnyedén átjutottunk. Haladtunk fölfelé a part mentén a budai oldalon, gyönyörködtünk a tájban.
Egyszercsak valami szépet láttam a vízfelszín fölött kicsivel. Valami apró állatka szállt, fehéres testtel, hátul hosszú, libegő csápocskákkal. Dgy mondta, hogy ez a tiszavirág. Kicsit eltévedt szegényke, de nem volt szerencsére egyedül, többet is láttunk szürkületkor. Még soha nem láttam azelőtt ilyet, nagyon különleges jelenség. Kár, hogy csak egy napig él. Akkora tömegben nem volt, mint gondoltam, hogy lennie kellene, de azért remélem mindegyik talált párt magának. Ha nem, akkor igazán peches alak...
Elég hamar ránksötétedett, lévén már majdnem kezdett szürkülni, mikor indultunk. A Megyeri hidat már sötétben értük el, kicsit tanakodtunk is azon, hogy vajon mik lehetnek azok a kiálló, furcsa dolgok a pilléreknél, majd láttuk, hogy azok biz' csak a lámpák tartórúdjai. Szerencsére ekkorra már a hajóforgalom is csendesedett, nem kellett minduntalan ráfordulni a hullámokra, ami rendkívül lelassította a haladást, mert besodródtunk középre és ott a nagyobb sodrás miatt nehezebben ment az evezés.
A híd alatt átkelve elértük a Luppa-sziget alsó csücskét. Szép kényelmesen evezgettünk fölfelé, dgy közben sztorizgatott. Megcsodáltuk a Gyarmatot, ami a Luppa-szigettel szemközti egyfás szigetecske. Sajnos most nem rendelkezett kiköthető parttal a magas vízállás miatt, ezért táborozásra, kajálásra nem jöhetett szóba. Elhaladtunk a lagúna bejárata mellett is, ahova a múltkor hg-vel bementünk. Lassan elkezdtük keresni a táborhelyet, mert már teljesen besötétedett. És bár nagyon kellemes dolog az éjszakai evezés, inkább ki akartunk kötni, mert este is sok még a teendő.
Kikötésre nem adódott nagyon sok lehetőség, mert a lehetséges táborhelyek zömmel víz alatt voltak, viszont a legelő még így is tuti helynek ígérkezett. A már ott táborozók segítettek nekünk megmutatni, hogy hol jó kihúzni a hajókat, sőt a tüzüket is felajánlották nekünk. Bár nehézségekbe ütközött egy sátornyi birkaszarmentes területet találni, végül mindenki megtalálta a megfelelő helyet és felverte a sátrát.
Hozzáláttunk a vacsihoz, sütöttünk szalonnát-kolbászt-hagymát, mellé söröztünk. Gábi elővette a gitárját, és énekeltek mindenféle fizikus dalokat. Ez nem meglepő, hiszen a társaság zöme vagy fizikus, vagy volt fizikus, de valami köze mindenképp van a fizikához. Vagy egy fizikushoz. Az éneklésbe sajnos nem tudtam bekapcsolódni, mivel nem ismertem a dalokat, na de majd legközelebbre megtanulom őket : )
Messziről morajlást hallottunk, majd egy-két villám is megvilágította az eget. Hamarosan megéreztük a szelet is, ami gyorsan odavitte magát a vihart is, így éjfélkor sajnos el kellett hagyni a tábortüzet. Még éppenhogy be tudott mindenki szaladni a sátorba, mielőtt leszakadt az ég. Már odabent ettem meg a jól megérdemelt kajcsit, közben figyeltük a villámokat. Egyszercsak éreztem, hogy alul valami puha. Basszus, ez víz! Sikerült pocsolyára felverni a sátrunkat. Gyorsan leterítettük a polifoamokat, hogy ha beázunk, akkor se közvetlenül a vízen üljünk. Szerencsére a sátor nagyon jól bírta, egy csöpp sem szivárgott be, viszont vízágyunk lett : ) A vihar jól kitartott, dörgött-villámlott sokáig. Az egyik nagyon közel csapott be, mert a vakító fényességet rögtön robaj kísérte, ami olyan hangos volt, hogy megijesztett. Az ijedtség egy nagy kiáltásban fejeződött ki, amit mindenki más is hallott a táborban. Mikor kicsit csendesedett, akkor a szomszéd sátorból hallottuk Gábit gitározni.
Reggel ébredés után szétnéztünk, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk, mert előző éjjel már nem sokat láttunk belőle. Rávilágítottak, hogy a Szentendrei-sziget megkerülése jó mondás, viszont reális esélyünk nincs rá. Nem is bántam annyira, de azért jó volt tudni, mert így erre készültem, és nem éltem meg csalódásként, hogy nem tesszük meg. Közben Kati elmesélte előző esti kalandját: ő a fák árnyékába verte le a sátrát. Ami jónak is bizonyult egészen addig, míg az első recsegést meg nem hallotta maga fölött. Így aztán a legnagyobb esőben kiment, hogy kimenekítse a sátrat a fák koronája alól a nyílt legelőre. Reggeli előtt fürödtünk egy jót a Dunában, majd kaja után lassan tábort bontottunk és behajóztunk.
Áteveztünk a túlpartra, hagyogattuk magunk mögött a kilométereket, hogy aztán Szentendre partján a hév megálló magasságában kikössünk. Erre azért volt szükség, hogy bevásároljunk az esti kajáláshoz, mert alufóliában parázsban sütött husit akartunk csinálni. Hg is becsatlakozott, ő otthonról jött kajakkal aznap reggel. Majdnem az egész banda felkerekedett, mert egy fagyizást is be akartunk iktatni. Az egészből egy jó kis kiruccanás lett, mivel először besétáltunk a belvárosba, ahol fagyizás-töki pompos-lángos-fagyi sorrendet egy kocsmázás követett. Persze nem mindenki vett részt az összes programban, de mindenki fagyizott legalább egyszer és evett is valamit. A bevásárlást elintéztük egy kisboltban, ami szerencsére még éppen nem zárt be az orrunk előtt. Viszont ezzel kicsit megjártuk, mert a bicikliúton hazafelé jutott eszembe, hogy kolbászt elfelejtettünk venni. Pedig Gábival olyan szépen kinéztük, hogy miből mennyi kell, de ő elment kávét inni, más is állt még a sorban, valahogy kimaradt. Visszamenni nem lehetett, mert már minden bezárt. Csak reménykedni tudtunk, hogy dgy nem ette meg az összes előző napról maradt közkolbászt... Az útmenti játszótéren kipróbáltuk az összes játékot, lehetett hintázni is végre. Visszaérve a hajókhoz fürödtünk még egyet, játszottunk halacskásat és Micinek hála egy fehér bálna észlelésnek is tanúi lehettünk.
Hajóra szállva ismét nekiveselkedtünk az aznapi utolsó szakasznak. Áteveztünk Szentendrén, majd küzdenünk kellett egy nagy hajó hullámaival. Majd még egy motorcsónakéval is. A küzdelem odáig fajult, hogy besodródtunk középre, ezért úgy döntöttünk, hogy átkelünk, ha már egyszer. Ez nem is bizonyult rossznak, hiszen valahol úgyis át kellett volna evezni, mert az ahhoz az oldalhoz közeli Papkeszi-szigeten akartunk táborozni.
Hamarosan találtunk is kikötőhelyet, ahol sikerült világosban elrendezni mindent. Klafa kis táborhelyünk lett, közvetlen vízre néző sátorral, előtte lejárattal a vízre. Be is mentünk fürdeni, mert a munkában jól kimelegedtünk. Fürdés után tüzet raktunk, előkerült a gitár, közben megcsináltam a nyársamat, majd Csabának és a zenészünknek is egy-egy csomagocskát, amit beraktunk a tűzbe. Csaba volt az őrzője, gondosan forgatta botokkal, hogy egyenletesen süljön, és egyébként is őrizte a tüzet, nehogy kialudjon. Nagyon finom lett a vacsi, minden jó puhára sült benne, egyedül Andi jegyezte meg, hogy az övé maradhatott volna még néhány percig. A közkolbászból is maradt még egy kicsi, mindenkiébe jutott ízadónak. Az eget is kémleltük egy darabig, dgy megmutatta, hogy hol lennének a csillagképek, amiket a fáktól nem láttunk. Viszont az aprócska résen pont elhúzott felettünk egy szép kövér hullócsillag!
A társaság egy része hamarabb elment aludni, de páran egész sokáig ébren maradtunk és énekeltünk sokat. És még annál is többet. Pisti, Réka és Norbi mellettünk sátraztak, egy darabig biztos nem tudtak elaludni. Aztán következett az éjszakai fürdőzés. Dgy és Csaba a partról figyelte, ahogy Kyrka, Gábi és én lubickoltunk a vízben. A halacskázás nagyon pörgős hármasban, de kellett is a mozgás, mert eleinte kicsit fáztunk a vízben. Egészen elképesztő dolog az éjjeli Dunában fürdeni. A vízfelszín teljesen sima, nem rojtozzák föl a hajók, a túlparton látszódtak Leányfalu fényei. Béke honolt mindenhol, de a legfontosabb, hogy lélekben is. A parton szerencsére Csaba megrakta nekünk a tüzet, így kellemes melegben száradhattunk. Utóvacsoraként még megettük a fürdés előtt gondosan a parázsba készített csomagocskát, így elégedetten lehetett nyugovóra térni.
Vasárnap szintén nem sikerült túl korán indulni, ami részben a késői lefekvésnek, illetve a reggeli zuhénak volt tudható. Az esőt közösen vészeltük át egy takarófólia alá behúzódva mindannyian - kivéve Gábit, aki elővette az esernyőjét : ) Tisztára, mint Medve szokta az erdőben! Szépen lassan elkezdtünk lecsurogni a folyón első célunkhoz, a Határcsárdához, ahol egy jót ebédeltünk. Dgy szokás szerint sztorizgatott, illetve kis időre csatlakozott hozzánk Molnár felesége is, aki Gergőt, a legkisebb gyerkőcöt fölnyalábolta, mert neki már kezdett kicsit sok lenni a túrázásból.
Újra vízre szállva összekapaszkodott mind az öt kenu, úgy ringatóztunk szépen lassan lefelé, mint egy nagy tutaj. Előkerült rövid időre a gitár is, majd páran külön-külön belementünk a vízbe, és a Duna közepén úsztunk a hajók körül. Páratlan érzés, teljes szabadság! A fiúk még Marcsit és Esztit, a két velünk maradt gyereket is belemártogatták, hogy ők se maradjanak ki a jóból. Szentendre előtt visszamásztunk a hajóba, nehogy a vizirendőrség lekapcsoljon, majd közelítettünk a strandhoz, hogy még egyszer tudjunk fürdeni. A strand előtt a folyó összeszűkül, furcsa áramlásokat produkál, ezért állóhullámok alakulnak ki, amiken nem túl kellemes átkelni. Ráadásul pont akkor jött egy nagy hajó és egy motorcsónak is, mégjobban megnövelve és kiszámíthatatlanná téve a hullámokat. Paráztam rendesen, hogy bele fogunk borulni, Csaba meg csak nevetett hátul. Hiába na, ő nem olyan beszari, mint én. Maga a borulás ténye nem volt félelmetes, ellenben az a gondolat, hogy minden cuccom elsüllyed a Duna fenekére, nem esett jól.
Szerencsére megúsztuk. A strandon én nem akartam újra fürdeni, csak néztük, ahogy a többiek bent halacskáznak. Ismét láttunk fehér bálnát, most Csaba jóvoltából. Lassan újra beszálltunk, hogy megtegyük az utolsó szakaszt a csónakházig. Tulajdonképpen három szigetet is sikerült megkerülni, bár a Szentendrei-sziget pont nem tartozott közéjük. De darabra azért jól teljesítettünk : ) Beeveztünk a lagúnába is, ami persze gyönyörű volt, de a sok szúnyog némiképp beárnyékolta az örömet. Szédítő tempóban elértük a stéget, majd kikötöttünk és elvégeztük a kötelezőket: hajókipakolás, takarítás, elpakolás.
Sok-sok élmény ért, akarok máskor is vizitúrázni. Láttunk néhány szürkegémet is (sajnos csak röptében), ami már önmagában is lélekemelő. A társaságra igazán nem lehetett panasz, szívesen mennék velük máskor is. Csaba fényképezett, amivel sokszor a frászt hozta rám, mert úgy éreztem, hogy amiatt billeg a hajó, ami persze nem mindig volt igaz. Viszont így lettek jó képek, itt ni.
Este a mosás-pakolás után még lementem a belső udvarra felverni a sátrat, hogy kiszellőzzön kicsit. Már szépen állt, terítettem rá a ponyvát, mikor a fsz-ről kijött a vizslás bácsi (aki nem ismert meg, hogy én is ott lakom), és udvariasan (de azért bizalmatlanul és csodálkozva) kérdezte, hogy "Ön most itt fog sátorozni??" Aztán megnyugodott, mikor mondtam, hogy áááá, dehogy!
